Hosszas gondolkodás után úgy döntöttem, hogy rengeteg olyan gondolattal, érzéssel, tapasztalattal gazdagodtam a várandósság, a szülés és a kisbabás időszak alatt, amit szeretnék kiírni magamból. Ez talán nem csak a saját hasznomra, hanem mások hasznára is válhat. Ha már csak egy embernek tudok egy hasznos tippel segíteni vagy a nehéz napokon "bajtársi jobbot" nyújtani, akkor már megérte. Amit szeretnék leszögezni: ezek saját érzések, gondolatok, tapasztalatok. Jogod van vele nem egyetérteni, szívesen meghallgatom, ha neked máshogy volt, máshogy élted meg, de egy kulcsfontosságú pontja van a blogomnak: maradjunk ítélkezés mentesek és fogadjuk el, hogy minden ember, minden minden várandósság és minden kisbaba más.
Honnan ered a Nemparamami cím?
Bizonyára ismeritek a "boldog anya, boldog baba" mondást és én ezt 100%-ig vallom. A gyermekvállalás legfontosabb alappillére szerintem a nyugalom és lazaság, mert a gyerekek ösztönösen menekülnek a görcsös dolgoktól. Egy egyszerű példa: ha egy gyermek elesik, döntő többségben azért kezd el sírni, mert a szülőn érzékeli a pánikot. Én nagyjából 10 éve foglalkozom pszichológiával, ahol már bebizonyított tudományos tény, hogy az érzelmi tükrözést már magzati korban elkezdik a babák, így a várandósság alatt ért impulzusok egész életünkre meghatározóak. Ezért megfogadtam és tartom is, hogy bármi történik, nem pánikolok, hanem higgadtan közelítem a helyzetet és soha, de soha nem "guglizok", ha kérdésem van inkább hívom a gyerekorvost - várandósság alatt a nőgyógyászt. Szerencsére mindkét orvos profi és nagyon kedvesek, nem kezelnek le a banális kérdések esetén sem, hanem segítőkészen válaszolnak.
Nemparamami 1. - Mit tanított a várandósságom?
Nagyon tudatosan készültem a gyermekvárásra, elhatároztam, hogy kismamaként is jógázni fogok, továbbra is meditálok és egészségesen étkezem. Nos, miután kiderült, hogy várandós vagyok (kb. 6. hét), rögtön ledöntött a lábamról egy lázas légúti megbetegedés, majd ezt követte nagyjából 5-6 hét intenzív hányás, ugyanis a banánon és a jeges vízen kívül semmi nem maradt meg bennem. Ebben az időszakban a meditáció és a hangtálak segítettek a legtöbbet, mert tudtam, hogy át kell lendülni azon a ponton, hogy görcsösen várjam a 12. hetet. Mivel a magzati korban élt hatások fontossága mellett hiszek a gondolat teremtő erejében, tudtam, hogy ha félelmeim vannak, akkor azokat fogom bevonzani, ezért inkább elképzeltem, hogy milyen lesz, ha a babám már növekszik, mocorog stb, és nagyon sokat beszéltem hozzá. Nagyjából a 13-15. héten alábbhagytak a rosszullétek, tudtam már enni, azonban kiderült, hogy a méhlepény rossz helyen van, ezért veszélyeztetett terhesnek lettem minősítve. Ekkor már sejtettem, hogy van valami, amit nem veszek észre, de igazán akkor láttam ezt meg, amikor újra beteg lettem. Csak akkor értettem meg, amit a kislányom jelezni akart nekem: LASSULJAK LE, ÁLLJAK MEG, PIHENJEK! Folyton ágynak döntött, mert csak így voltam képes elengedni minden feladatot, munkát, pörgést, hogy fizikailag képtelen voltam rá. Miután ezt felismertem, minden problémám megszűnt, a placenta is jó helyre került és az immunrendszerem is újra helyt áll - immár kettőnkért. Ez a jelenség egyébként a 3. trimeszterben is megismétlődött, amikor a költözéskor nem bírtam nyugton maradni és pakoltam, takarítottam, hiába tudtam, hogy ehhez már szó szerint terhes vagyok. Hajtottam, hogy az új otthonunkban minden rendben legyen, mire a kislányom válasza két kórházban töltött éjszaka volt. Hiszen neki nem kacsalábon forgó palotára volt szüksége, hanem rám, hogy az utolsó hetekben teljesen rá tudjak hangolódni az érkezésére.
A legnagyobb tanítás tehát, amit a várandósság során kaptam: FIGYELD A BABÁD, mert ő tudja a legjobban, hogy mire van szüksége! Ezt pedig úgy tudja jelezni, hogy a te testeden keresztül kommunikál, ezért minden testi érzetedre figyelj oda, mert nem véletlenül jelennek meg. Ezt nem csak betegségben / rosszullétben érdemes mérni, hanem kellemetlen érzésekben is. Véleményem szerint, ha eddig nem tetted, ebben az időszakban már muszáj határokat húzni, hogy ne stresszelj olyan szituációban, ahol nem érzed jól magad. Nem akarsz elmenni a családi ebédre? Ne menj! Elmentél, de hamar elfáradtál? Menj haza! Egy várandós nő soha sem önző az én szememben, hiszen ő már egy másik életért is felel. Amit ő érez, érzi a babája is, és sokszor sajnos ezt a környezetünk elfelejti. Tégy úgy, ahogy neked a legjobb, mert az lesz a legjobb a babádnak is!
