Kórházi napok
Mint már tudjátok, az én kislányom császármetszéssel született. Nagyjából tudtam, hogy mire számítsak az érzéstelenítő hatása után, mert korábban volt egy laparaszkópiám, bár kellemeset csalódtam, mert ezúttal jobban viseltem a lábra állást. A műtét után 6 órával kellett először felkelnem. Mentálisan készítettem magam az ágyban töltött idő alatt, hogy kellemetlen lesz, de meg kell csinálnom, mert a babámnak szüksége van rám. Óriási motiváció volt, hogy végig velem volt, komolyan fájdalomcsillapító ereje volt. Azt vettem észre, hogy amikor magam miatt keltem fel, sokkal nehezebben ment, mint amikor miatta kellett felkelnem. Mamitipp: az ágy végére kötöttem a köntösöm kötőjét, így külső segítség nélkül, egyedül is fel tudtam kelni. A másik oldalon persze meg kell említenem, hogy nehéz volt megélni és elfogadni, hogy lassan tudok csak mozogni és segítség kell ahhoz, hogy egyáltalán fel tudjam venni a kisbabám.
Ami a kórházban töltött időt illetni, mi közösen a férjemmel úgy döntöttünk, hogy nem szeretnénk látogatókat, szeretnénk először mi megismerni a kislányunkat. Ez nem csak a meghittség miatt volt egy hasznos döntés, hanem amiatt is, hogy tudjak pihenni és ne feszengjek, hogy éppen megfelelően fel vagyok-e öltözve a látogatókhoz stb. Ezt a határhúzást egyébként a bent töltött idő alatt is meg tudtam tenni, mert amikor a szülés másnapján egymásnak adták a kilincset az egyébként nagyon kedves és profi szakemberek, a nap felénél nagyon elfáradtam, ezért megkértem őket, hogy minden kérdéssel a férjemet keressék, illetve neki mutassák meg a pelenkázást, fürdetést stb. Én ez idő alatt pihentem vagy magammal foglalkoztam, ami szintén egy nagyon jó döntés volt, mert tudtam, hogy másnap már nekünk kell egyedül helyt állni.
Erre az időszakra az a tapasztalatom, hogy nincs "illik", nem kell más vágyát a saját szükségletem elé helyezni. Boldog voltam, hogy a család így érdeklődött a babám iránt és ilyen szeretettel várták; én is nagyon vártam, hogy találkozzanak, de mindent a maga idejében.
Amit még itt meg szeretnék említeni, az a minket körülvevő közeg. Rengeteget számít egy újdonsült anyukának, hogy hogy szól hozzá egy orvos, egy szülésznő, egy laktációs tanácsadó. Örökre az emlékeimbe és a szívembe égett a laktációs tanácsadó támogatása. Amikor fájdalmamban elsírtam magam, miközben tanulgattam a szoptatást, letörölte a könnyeket az arcomról, megpuszilta a fejem és azt mondta, hogy egy hős vagyok és menni fog.
Mamitipp: ha kelteni kell a babát szopizni és nehezen kel, jó taktika a levetkőztetés. A diszkomfort érzetre reagál és meg fog ébredni - nekem jobban teszik, mint amiket SZERENCSÉRE csak hallottam, hogy meghúzzák a haját, megcsípik az arcát stb.
Végső soron megtapasztaltam, hogy egy nő valóban ebben a helyzetben a legkiszolgáltatottabb, hiszen éppen túl van teste legnagyobb megerőltetésén, anyai ösztönei még csak ébredeznek, a hormonok dúlnak és igazán még ő sem ismeri azt a kis embert, akit máris neki kell életben tartania. Hajrá anyucik, szuperek vagytok!
